Így lehet virágözön a hortenzián

Így lehet virágözön a hortenzián

Meghálálja a gondoskodást.

A Kertészkedők Klubjában több mint négyezren jártak csodájára Patakyné Barabás Irén  hortenziájának. Megkértük hát, mesélje el, hogyan gondozza, mi lehet a rengeteg virág titka.

viragba borult hortenzia 02

Szeretem a hortenziát, ahogy minden virágot és általában a természetet. A hortenzia azon virágok közé tartozik, amelyek kevés gondozást igényelnek, a betegségekre nem túl érzékenyek, viszont hosszan tartó virágzásuk sokáig ékesíti a kertet.

Fontos az ültetőközeg

Amikor kaptam – két éve – egy normál méretű hortenzia volt és kb. annyi virág is volt rajta a következő évben is, de idén tavasszal úgy ítéltem meg, hogy már kicsi lesz a cserepe. Mivel csak ilyen nagy volt itthon, hát ebbe ültettem át, savanyú virágföldet kevertem komposzttal.

Átültetés után kb. egy hónappal kezdtem csak el tápozni (guanós tápoldatot használok általában is). Természetesen minden nap meglocsoltam, gyakran reggel és este is, ha túl meleg volt. Magam is meglepődtem, amikor láttam, milyen szép gömbölyű formát vett fel, főként mikor megjelentek a virágok, de a formáját megtartotta.

Korábban kávézaccot kevertem a földjébe, idén timsót adtam a vízhez. Kék ugyan nem lett, de biztosan mindkettő savanyította a földjét.

viragba borult hortenzia 03

A félárnyékos helyeket kedveli

Tapasztalatom szerint már a növényeknek is túlságosan erős a nap, ezért ha tehetem, inkább félárnyékos helyet keresek számukra, ami nálam a teraszon van. Mivel ezek cserepesek – van másik is, csak még gyerek – tudom a helyüket változtatni, hogy elkerüljük a legmelegebb napos órákat. A hortenzia egyébként sem bírja a tűző napot, inkább a félárnyékos helyet kedveli.

viragba borult hortenzia 04

Téli időszakban

Teleltetni a teraszon szoktam, amit két oldalról fal véd és letakarom teleltető zsákkal. Ez egy vékony textilzsák, aminek biztosan van hivatalos neve is, csak nem tudom, pontosan mi. Időnként meglocsolom, de csak kevés vízzel.

Így történik a hortenzia metszése

Az elszáradt virágokat levágom ősszel, tavasszal pedig az esetleg elhalt szárakat is kivágom.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?